A mosoly garantáltan ragadós!
A program során fogyatékos gyermekek töltenek el egészséges gyermekekkel 1-2 napot, de legalább 4 órát az egészségesek iskolájában. Tudtad, hogy pár óra együttlét nagyon sokat számít? Játék közben a gyermekek egy egészen más világot ismernek meg..
Nekik, a Mosolyországnak próbálunk most segíteni.
Június első hétvégéjén, a Könyvhét idején lesz egy sátruk Pestszentlőrincen, ahol szeretnék egy kicsit felhívni a figyelmet a tevékenységükre és szeretnének apró tárgyakat árusítani, amiből egy kis pénzük is összegyűlhet. Ősszel egy nagyobb szabású rendezvényt is terveznek, hogy a pestszentlőrincieknek ismerősen csengjen a Mosolyország név, hogy tudják, miért vannak ők, hogy megismerjék a mások mosolyát és visszamosolyogjanak rájuk.
Nagyon kevéssel nagyon sokat tudtok ti is segíteni. Nem pénzzel, hanem valami aprósággal, amit a vásáron el tudnának adni. Ha úgy érzitek, egyetértetek az alapítvány céljaival és van egy kis extra energiátok, készítsetek nekik bármilyen kicsi, apró tárgyat, amit a vásáron eladhatnak, vagy esetleg egy nagyobb adományért köszönetként cserébe nyújthatnak. Nincs más megkötés, csak hogy a szívetek legyen benne! Lehet egy hűtőmágnes, horgolt nyakbavaló, kulcstartó, festett kavics, bármi.
Aki pedig az egészet kitalálta, a kreatív bloggereket és olvasókat megmozgatta: Kékmadár Nála tudtok bővebben érdeklődni az alapítványról, a tárgyakat is hozzá tudjátok majd elküldeni.
És ne felejtsétek: 2 ember között a legrövidebb út egy mosoly :)