Születés Hete, A Családdá válás ünnepe 2011
A Születés Hete célja, hogy látogatóik minél szélesebb körben jussanak információhoz – főként a várandósság, szülés-születés, a női szerepek megélése, anyaság-apaság, gyermekágy és a csecsemőkor témájában – azért, hogy döntéseiket (kutatásokra, szakértő véleményekre alapozva) tájékozottan hozhassák meg. Az idei „Család és hivatás” mottónak megfelelően a legtöbb helyen szó lesz munkaügyi és munkajogi témákról is, emellett a kismamák, anyukák megtalálhatják az évről évre nagy érdeklődéssel fogadott szülésfelkészítéseket, szoptatási tanácsadásokat, hordozó alkalmatosságok (kendők, kenguruk stb.) bemutatóit is.
Május 1. vasárnap
Május 1-jén Budapesten a Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpontban reggel 10 órakor Születésfa ültetésével kezdődik az idei programsorozat, ahol a résztvevők gyermekeik nevével díszítenek és ünnepélyes formában avatnak fel egy fát. A későbbiekben Szalay Kriszta, Benda Judit és Farkasházi Réka mesélnek anyává válásuk történetéről.
Május 2. hétfő
Május 2-án 09:45-kor ugyanitt dr. Bagdy Emőke professor emeritus klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tart előadást a korai szülő-gyerek kapcsolatról és annak hatásáról a későbbi személyiségfejlődésre.
Május 3. kedd
Május 3-án, kedden 10-11:30-kor a Perinatus Alapítvány (1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 3.) GÖMBÖLYÖDŐ klubjába várják azokat a kismamákat, akik szívesen beszélgetnének a várandósság örömeiről és nehézségeiről, a testi-lelki változásokról, a kapcsolatok átalakulásáról.
Május 4. szerda
2011. május 4-én Debrecenben 11:30-kor a Babamosoly Bemutatóteremben Szováthyné Kata beszél a dúla várandósság és szülés alatti szerepéről.
Aznap 13 órakor Miskolcon a Holdam udvarban Kárpáti Tímea Kriston Intim Torna® tréner a gátvédelem lehetőségeit tárja fel,
17 órakor pedig a budapesti Életkörben Strasszer Kata beszél az erőszakmentes kommunikációról.
Május 5. csütörtök
Május 5-én 10:30-kor a kecskeméti Katona József Könyvtárban Baltásné Nagy Ildikó mondókákat, versikéket tanít babáknak, mamáknak, papáknak.
Aznap 14 órakor Dunaújvárosban az Egészségmegőrzési Központban Léránt Erika egészségnevelő a szülővé-családdá válás pszichológiájáról tart előadást.
Május 6. péntek
Május 6-án 14 órakor Szentesen a Megyeházán Földesi-Kardos Réka Természet közeli nevelés ma címmel ad gyakorlati és elméleti tanácsokat.
Aznap 17:30-kor Keszthelyen a Balaton Színházban Agócs Gergely mesemondó arról beszél, hogy a mesélés milyen szerepet játszik a kisgyermek életében.
Május 7. szombat
Május 7-én 10:30-kor Székesfehérváron a Kodolányi János Főiskolán Noll Andrea Nandu holisztikus bába Édes igenjeink címmel beszél a szexualitásról, a fogantatásról és a háborítatlan szülésről.
Aznap 13 órakor Zalaegerszeg a Keresztury ÁMK-ban Anyaság és hivatás címmel lesz kerekasztal-beszélgetés,
16.30-kor Szentgotthárdon Dériné Tóth Andrea ismerteti az Aranyóra, a szülés utáni első óra fontosságát,
Május 8. vasárnap
míg május 8-án 11 órakor Egerben Szakács Ibolya terapeuta beszél arról, hogy mennyire fontos a természetes életmód a babavárás idején is.
A szervezők között vannak dúlák, kismamák, szülésznők, védőnők, lelkes házaspárok, baba-mama klub, női kör, szülészet, művelődési ház és más intézmény is. Több neves személyiség – Demcsák Zsuzsa, Juga Veronika, Ábel Anita – is támogatja munkájával, jelenlétével a rendezvényt.